Keresés
27O
Debrecen
2017.07.21., péntek (Dániel, Daniella)

Családon belüli gyerekrablás: egyre gyakoribb

MTI- 2016.07.04. 00:45
347
Tavaly 41 olyan ügyet zárt le a rendőrség, amelyben kiskorú gyermeket a bíróság határozatával szembeszegülve magával vitt az elkövető.
A Magyar Nemzet a rendőrség tájékoztatására hivatkozva azt írta, az egységes nyomozóhatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikai (enyübs) rendszer alapján a tavalyi 41 ügy 2011 óta a legmagasabb szám. Mint írták, 2014-ben 27, 2013-ban 30, 2012-ben 39, 2011-ben 31 ilyen eset került be a statisztikába.

A lap felhívta a figyelmet arra, ezekben az ügyekben az elkövető nem feltétlenül valamelyik szülő volt.

A Magyar Nemzet cikkében azt írta, a rendőrségnek arról nem volt statisztikája, hány gyermeket vittek jogellenesen külföldre, de a lappal a Missing Children Europe nevű, segélyvonalakat tömörítő szervezet azt közölte, tavaly összesen két esetben érkezett hozzájuk családon belül elrabolt és határon túlra vitt magyar gyerekkel kapcsolatos bejelentés.

Hozzászólások

Naptár