Keresés
32O
Debrecen
2017.07.23., vasárnap (Lenke)

Pedofil tartalmakra (is) vadászik a neten az NMHH

MTI- 2016.07.27. 09:45
197
Az utóbbi öt évben összesen háromezer, az idén eddig pedig már kétszáz bejelentés érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) egyebek mellett a világhálón fellelt online pedofil tartalmakkal kapcsolatban - írta a Magyar Idők szerdán.
A hatóságtól kapott adatokra hivatkozva a napilap azt írta, az internet hotline oldalára idén befutott bejelentések fele olyan kategóriában érkezett, amelyekbe gyermekeket érintő esetek is tartozhatnak. A legnagyobb arányban, 24 százalékban az olyan tartalmakat – képek, személyes adatok közzétételét – kifogásolták, amelyeket a képek szereplőinek, szerzőinek, az adatok érintettjeinek engedélyei nélkül jelentettek meg többnyire közösségi oldalakon, fórumokon, blogokon. A bejelentések 13 százaléka szólt valamilyen erőszakos megjelenésről, további 8 százalék pedig pedofil, másik 8 pedig valamilyen más, de kiskorúakra szintén veszélyes tartalom volt.

Emellett többen jeleztek a gyermekekre nem veszélyes problémákat is, így adathalász honlapokat, vírusokkal fertőzött oldalakat, rasszista, idegengyűlölő tartalmakat, de volt, aki zaklatás miatt tett panaszt.

A bejelentéseket a szolgáltató munkatársai feldolgozzák, és megvizsgálják, hogy az említett tartalom legális vagy illegális. Amennyiben a tartalom illegális, felszólítják a tartalom-, illetve a tárhelyszolgáltatót a jogsértő tartalom törlésére. A kifogásolt tartalom eltávolítására az internet hotline csak kéri a szolgáltatót. A tapasztalatok szerint a honlapok szerkesztői, illetve a szerverek üzemeltetői a figyelmeztetés után általában eltávolítják a nem odaillő bejegyzéseket vagy oldalakat, illetve feltüntetik, ha az a kiskorúakra ártalmas.

Hozzászólások

Naptár