Kövess minket

Hiphop

Házi őrizetre ítélték, de nyomkövetővel a lábán is elment a Playboi Carti koncertre egy houstoni rajongó

Megosztva

Egy Playboi Carti fan annyira látni akarta a kedvencét, hogy még a saját szabadságát is kockára tette, ráadásul teljesen feleslegesen. A szóban forgó houstoni rajongó a rapper NRG Arénába beharangozott koncertjére ment el, annak ellenére, hogy épp a házi őrizetét töltötte, ami miatt nyomkövetőt kellett viselnie a lábán. A bátor és egyben felelőtlen húzás a többi fan érdeklődését is felkeltette, akik nagyban videózták a nyomkövetőt, miközben a srác azt üvöltözte, hogy megszegte a kijárási tilalmat, csak hogy élőben láthassa Carti-t.

Nem sokkal később viszont hatalmasat koppant a fan, hisz a koncertet lefújták, biztonsági kockázatra hivatkozva. A Houston Chronicle írása szerint a rajongók túl vadul viselkedtek, többen áttörték a biztonsági kordonokat, sőt még egy biztonsági őrt is leütöttek, emiatt offolták be a bulit. A helyszínre érkező rendőröknek köszönhetően lenyugodtak a kedélyek, a közönség pedig visszakapta a pénzét.

Playboi Carti október közepén indította új észak-amerikai turnéját, melynek ez már nem az első botrányba fulladt eseménye. Rögtön a második állomáson, Charlotte-ban verekedés tört ki a közönségben, egy srácot véresre vertek. A turnénak 35 további állomása lesz még, többek közt Atlantában, Chicagóban, Detroitban, New York City-ben, és Philadelphiában is fellép a rapper.

(XXL)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés