Kövess minket

Aztaa

Méregdrága kiállítási tárgyak között ne szelfizgess, vagy legalább ne bombázd közben szét őket!

A saját érdekedben.

Megosztva

Forrás: 14th Factory

Következzen egy újabb tanmese a szelfizgetés káros hatásairól. A tengerentúlon járunk, egészen pontosan Los Angelesben, ahol bizonyos Simon Birch Hong Kongban élő elismert brit képzőművész állította ki szobrait és kisplasztikáit. Mondanunk sem kell, egy-egy ilyen alkotás vagyonokat ér, már csak ezért is érdemes odafigyelni, nehogy kárt tegyen bennük az ember fia. Vagy lánya.

Egy hölgy a kiállításon azonban nem volt elég elővigyázatos, és ahelyett hogy csendben gyönyörködött volna a szobrokban, odaguggolt az egyikhez és közvetlen közelről egy szelfit próbált lőni vele. Nem kellett volna…

A kép készítése közben ugyanis a nő elvesztette az egyensúlyát, és hogy mi történt ezután azt már ti is könnyen kitalálhatjátok!

Dőltek a szobrok, mint a dominók. Legalább tíz teljesen összetört, de több egyelőre élet és halál között lebeg. A szerencsétlen mozdulat nem lesz olcsó mulatság a nő számára, hiszen a kár, amit okozott elérheti a 200 ezer dollárt. Ez pedig, kapaszkodjatok meg, 54 millió forintot tesz ki.

A kiállítás anyagát egyébként legnagyobb részben különböző matériákból készült koronák alkotják.

A hetekkel ezelőtt történt esetről a biztonsági kamerák felvétele a minap került ki LiveLeak-re.

Nézzétek meg, hiszen más kárából lehet a legtöbbet tanulni.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés