Kövess minket

Események

Orbán Viktor: 23 órakor be kell zárni a szórakozóhelyeket

Egyelőre nem tudni, hogy mikortól érvényes.

Megosztva

Forrás: Facebook

Új járványügyi intézkedésket jelentett be Orbán Viktor a Facebook oldalán.

A miniszterelnök többek közt elmondta, hogy a második hullám tetőzését a szakemberek december-január közé lövik be, de állítása szerint az egészségügy felkészült a terhelésre. Az egészségügyet felkészítettük, a védekezéshez szükséges felszerelések, kórházi ágyak, lélegeztetőkészülékek és az ezek működtetéséhez szükséges orvosok, ápolók megfelelő mennyiségben rendelkezésre állnak” – mondta.

A konkrét döntések közt van, hogy fenntartják a szeptember 1-jétől érvényes beutazási korlátozásokat, emellett kötelező lesz a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, üzletekben,  mozikban, színházakban, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint az ügyfélfogadási irodákban. Október 1-jétől csak testhőmérésklet-mérés után léphetnek be a diákok és a tanárok az iskolákba. A tesztek hatósági ára 19 500 forint lesz, 

a szórakozóhelyeknek pedig este 23 órakor be kell zárni.

A miniszterelnök azt mondta, hogy utasította a rendőrséget, hogy szigorúan tartassák be a szabályokat. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a szórakozóhelyeket érintő korlátozások mikortól érvényesek.

[fbpost]https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/788874521872733/[/fbpost]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés