Keresés
17O
Debrecen
2017.06.24., szombat (Iván)

Fiatalok: így kaphattok akár 3 millió forintos támogatást

Somló-Bakos Dalma- 2017.05.02. 15:44
1865
Saját vállalkozás elindításában gondolkozol? Ebben a programban mentorálnak, és még anyagi hozzájárulást is kaphatsz.
A 18-30 év közötti fiatalok vállalkozási tevékenységét kívánja segíteni a „Vállalkozz Magyarország!" Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása az Észak-Alföld régióban elnevezésű program. 2016 decemberében 4166, 25 éven aluli regisztrált álláskeresőt tartottak számon Hajdú-Bihar megyében – hívta fel a figyelmet a program debreceni sajtótájékoztatóján a város alpolgármestere, Barcsa Lajos. „Vannak olyan 25 év alatti fiatalok, akik még nem döntötték el, mit szeretnének magukkal kezdeni, ez a pályázat pedig kiváló lehetőség arra, hogy belevágjanak egy jó ötlet megvalósításába” - fogalmazott az alpolgármester.

Barcsa Lajos alpolgármester
Forrás:Kádár Lajos
Az Új Főnix Terv keretein belül Debrecen egyik fő stratégiája, hogy a lakosság száma intenzív növekedésbe kezdjen bele: 2050-re 250 ezer fős népesség lenne a cél – emlékeztetett Barcsa Lajos. Ahhoz viszont, hogy ezt a számot elérjék, mindenképp szükséges, hogy az itt élő fiatalok lássák Debrecenben a jövőt és itt kezdjenek el dolgozni – akár alkalmazottként, akár vállalkozóként. Hozzátette, hogy a város célja, hogy vállalkozóbarát környezetet biztosítson, amihez hozzátartozik az is, hogy élhető város legyen Debrecen.

Az állami pályázatokon és Európai Uniós forrásokon felül a város önkormányzata is segíteni szeretné a fiatalok elhelyezkedési lehetőségeit. Barcsa Lajos elmondta, hogy a „Foglalkoztatási Paktum” nevű, 3,6 milliárd forintos forrással rendelkező projekt keretein belül 25 év alattiakat kívánnak segíteni úgy, hogy vagy képzést biztosítanak nekik, vagy a leendő foglalkoztatóiknak adnak majd bér jellegű támogatást.

Íme, a részletek!

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft., az Enterprise Hungary Nonprofit Kft., és az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület konzorciuma által megvalósított program a 18 és 30 év közötti, legalább egy hónapja álláskereső fiatalok számára kínál lehetőséget saját vállalkozásuk elindításához – mondta Botka Gábor, a Széchenyi Programiroda megbízott operatív igazgatója. Elmondta, hogy a kéthetes képzést sikeresen elvégző fiatal vállalkozók minimum 2, maximum 3 millió forint, vissza nem térítendő támogatásban részesülnek a program keretein belül.

Balról jobbra: Botka Gábor, Barcsa Lajos, Kovács Zsolt
Forrás:Kádár Lajos
A program lehetővé teszi, hogy a vállakozói kultúrát már nagyon fiatalon megismerhető legyen, és hozzájárul egy olyan generáció felnövéséhez, amely számára már természetes a pályázati rendszerek használata – mondta Botka Gábor. Ráadásul a fiatal vállalkozók később maguk is munkahelyeket teremthetnek – tette hozzá.

A program keretein belül a leendő vállalkozóknak egy 72 órás, körülbelül 2 hétig tartó képzésen kell részt venniük, ahol elsajátítják azokat a kompetenciákat, amelyek szükségesek a vállalkozás elindításához, például üzleti terv elkészítését, de adózási, könyvelési, pénzügyi ismereteket is elsajátítanak. „A folyamat során egy mentor segíti a vállalkozókat, aki a projekt végéig mellettük állnak” - fogalmazott Botka Gábor.

A képzés végezte után 30 nap alatt kell összeállítani egy üzleti tervet, amelyet, ha jóváhagynak, megvan a támogatás, létrejön a vállalkozás, még 12 hónapon keresztül mentorálják majd a fiatal vállalkozókat.

Forrás:Kádár Lajos
Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta lapunknak, hogy bár a jelentkezés feltétele, hogy a fiatal legalább egy hónapja regisztrált álláskereső legyen, a projekt során nem kizáró feltétel, ha az illető munkát szerez. A vállalkozást tehát akár főállás mellett is lehet végezni, és a vissza nem térítendő támogatást ugyanúgy ki lehet használni.

A program képzései már szerdán elindulnak, így akik most jelentkeznek ezen a weboldalon, azok akár 60 napon belül be tudnak csatlakozni, így a folyamat „kézzel fogható közelségben van” - tette hozzá Kovács Zsolt. A támogatási szerveződés november 30-ig szól (de a projekt csúszása miatt ez a végső határidő kicsit kitolódhat), így az érdeklődőknek még egészen biztosan ebben az évben kell eldönteniük, élnek-e a lehetőséggel vagy sem. Kovács Zsolt kiemelte, hogy korlátozott számban vannak még szabad helyek, így minél előbb érdemes jelentkezni a pályázatra. Összesen 270-en kapnak lehetőséget, hogy pályázzanak a támogatásra. A program teljes kerete egyébként 810 millió forint.

Kapcsolódó cikkek:

Hozzászólások

Naptár