Keresés
14O
Debrecen
2017.05.30., kedd (Janka, Zsanett)

Hetvenhat éves nőt gázoltak halálra - Szemtanúkat keresnek

Offmedia- 2016.12.16. 13:31
1331
Halálos közlekedési baleset történt Debrecenben az István úton kedd reggel.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Az István utcai buszmegálló.
Forrás:Google Maps

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. december 13-án 6 óra 30 perckor egy 76 éves nő gyalogosan közlekedett Debrecenben az István utcán. A nő a 76. szám előtt található autóbuszmegálló irányába átszaladt az úttesten, ahol egy a Széchényi utca felől a Kishegyesi út irányába közlekedő személygépkocsi elütötte - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

A baleset következtében a nő megsérült, ezért a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték, ahol az orvosi ellátás ellenére életét vesztette.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy a baleset körülményeinek tisztázása érdekében, aki azzal kapcsolatban információval rendelkezik kérjük jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán - Debrecen, Sámsoni út 149. szám -, vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.

Hozzászólások

Naptár