Keresés
21O
Debrecen
2017.07.24., hétfő (Kinga, Kincső)

Különleges családi nap a Békás-tónál

Offmedia- 2016.08.18. 11:17
449
A debreceni Tóth Árpád Gimnázium hírességeket is felvonultat a rendezvényén.
Az iskola a volt, jelenlegi és leendő diákjait várja augusztus 19-én 15 és 18 óra között Debrecenben a Békás-tóhoz egy nosztalgikus hangulatú délutánra. A Tóth Árpád Gimnázium arra kéri a látogatókat, hogy egy - egy „TÁG-os kép” segítségével járuljanak hozzá a hatalmas fotó montázs elkészítéséhez.

A délután folyamán bemutatkoznak az iskola tehetséges diákjai, interaktív foglalkozásban vehetnek részt az idelátogató gyerekek. Ezen felül olyan egykori „TÁGos–celebekkel” is találkozhatunk majd, akiket az egész ország ismer.

Így például ott lesz majd Mohai Gábor, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Kazinczy- és Radnóti díjas rádiós – televíziós bemondó, előadóművész. Találkozhatunk majd Bokor Attilával, az 56 csepp vér című musical film rendezőjével, a '70–es, '80–as évek híres zenekarának, a Color együttesnek alapító tagjával, valamint Bíró Gergő ismét gyönyörű népdalcsokorral ajándékozza meg az idelátogató vendégeket.

Az idén 50 éves Debreceni Virágkarnevál egyik díszvendége Polgár Sándor, a Tóth Árpád Gimnázium címzetes igazgatója, ’66-os Virágkarnevál szervező bizottságának tagja.

Polgár Sándor debreceni Tóth Árpád Gimnázium létrejöttétől kezdve mintegy harmincöt éven keresztül állt az intézmény élén. Iskolavezetői működésével, emberi és szakmai tisztességével példa nélküli köztiszteletet vívott ki magának. 1998-ban Debrecen Város Pro Urbe Díját vehette át 70. születésnapja alkalmából, életműve elismeréseként. Tagja volt az első Debreceni Virágkarnevál szervezőbizottságának, majd közreműködött további 20 virágkocsi indításában.

Hozzászólások