Keresés
33O
Debrecen
2017.06.28., szerda (Levente, Irén)

Ledöntötték a szobrát, rejtegették, most a főépület elé teszik

Offmedia- 2016.10.29. 03:51
1759
Tisza István szobrát szombtaon szállítják a Debreceni Egyetem elé.
A tragikus sorsú miniszterelnöknek 1927-ben állítottak szobrot a klinika előtt, amit 1945-ben akkori egyetemi hallgatók döntöttek le. Sokáig rejtegették, majd 2000-ben újraavatták, bár nem az eredeti helyén. Idén tavasszal kezdeményezte a Hallgatói Önkormányzat, hogy az intézmény egykori névadójának tiszteletére a szobor restaurálás után az egyetemi főépület elé kerülhessen.

- Tisza Istvánnak elévülhetetlen érdemei voltak a Debreceni Egyetem megalapításában, illetve az Orvostudományi Kar létrejöttében. Ezért idén tavasszal javasoltuk az egyetem vezetésének, hogy intézményünk egykori névadójának szobra kerüljön az egyetem főépülete elé, mert véleményünk szerint az alkotás eddig a gróf személyiségéhez méltatlan, félreeső helyen állt a klinika előtt – hangsúlyozta Körösparti Péter, az áthelyezést szorgalmazó DE HÖK korábbi elnöke a szoboravató pénteki bejárásán a Debreceni Egyetem beszámolója szerint.

A szobor talapzata és környezete már elkészült, és az alkotás restaurálása is befejeződött, így szombaton délelőtt szálltják a püspökladányi műhelyből új helyére. Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotását a korábbi újraavatási ünnepség időpontjában, október 31-én 12 óra 30 perckor leplezik le.

Az egykori miniszterelnököt ábrázoló első hazai szobrot, Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotását 1927. október 17-én állították fel a Klinika előtt, ahol egészen 1945. április 23-ig, ledöntéséig fogadta az előadásra siető hallgatókat. A meggyalázott szobrot a Déri Múzeumba menekítették és őrizték meg egészen 2000-ig, amikor a gyász évfordulóján, október 31-én – bár nem az eredeti helyén – újra felállították.

Hozzászólások

Naptár