Keresés
21O
Debrecen
2017.07.24., hétfő (Kinga, Kincső)

Loki szurkolók balesete: vádat emelhetnek a sofőr ellen?

Offmedia- 2016.05.23. 10:32
351
A lengyel kamionsofőr ellen vádemelést javasolnak a rendőrök.
Idén februárban történt, amikor a Békéscsaba-Loki női kézilabda mérkőzés után tragikus balesetet szenvedett a Loki szurkolók egyik autója. Két lengyel rendszámú jármű haladt Debrecenből Berettyóújfalu felé a 47-es számú főúton, amikor a 32. kilométerszelvényben az első jármű pótkocsijáról a hátsó kerék levált a tengelyről és nekicsapódott egy Debrecen irányába közlekedő Volkswagennek.

Forrás:police.hu
A gépkocsi vezetője ennek következtében elvesztette uralmát járműve felett, átsodródott a menetirány szerinti baloldalba és frontálisan összeütközött a második lengyel rendszámú kamionnal.

Az ütközés során egy 28 éves, egy 25 éves és egy 23 éves férfi a helyszínen életét vesztette, míg egy 28 éves férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők.

Forrás:police.hu
A rendőrök a 30 éves lengyel férfit halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Debreceni Járásbíróság március 1-jén elrendelt.

A rendőrség a nyomozást a férfi ellen május 20-án befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a járási ügyészségnek.

Hozzászólások