Keresés
21O
Debrecen
2017.06.24., szombat (Iván)

Nem tudta bevenni a kanyart, gyalogosokat gázolt el

Offmedia- 2016.11.09. 03:26
807
Az egyik gyalogos a helyszínen meghalt. Csütörtökön ítéletet hirdethetnek Debrecenben.
Még tavaly február 5-én történt délelőtt fél 10 körül, hogy a vádlott, S.J. Debrecenben vezette autóját az Alma utcában. A Kaskötő utca kereszteződésénél a vizes, egyenetlen felületű úttesten mintegy 75-85 km/órás sebességgel kezdte meg a balra kanyarodást, és az eltúlzott sebesség miatt nem tudta követni a derékszögű kanyar ívét, jobbra lehaladt az úttestről és elütötte az ott tartózkodó két gyalogost, majd pedig a Kaskötő utca 1-3.sz. ingatlan kerítésének ütközött nagyobb sebességgel.

Az egyik gyalogos a súlyos baleset miatt a helyszínen életét vesztette, míg a másik 8 napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. S.J. 8 napon túl gyógyuló súlyos, míg utasa 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

A nyomozó hatóság a vádlott vezetői engedélyét a helyszínen visszavonta – áll a vádiratban.

Az ügyet a Debrecen Járásbíróság tárgyalja, ahol csütörtökön már határozathirdetés várható.

Hozzászólások

Naptár