Keresés
22O
Debrecen
2017.05.26., péntek (Fülöp, Evelin)

Részegen, jogsi nélkül gázolt el két gyalogost

Offmedia- 2016.12.28. 11:06
1454
Legalább 95 km/h sebességgel ment a sofőr Debrecenben, az egyik áldozat a helyszínen meghalt.
A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség két vádlott ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat

Az egyik vádlott idén június 1-jén a kora hajnali órákban Debrecen belvárosában ittasan vezette az autóját. Ezt követően találkozott a vádlott-társával, akivel tovább italozott. Az italfogyasztás után az autó tulajdonosa átengedte a társának a jármű vezetését annak ellenére, hogy tudta, hogy ittas, és semmilyen módon nem győződött meg arról, hogy a férfi vezetői engedéllyel, illetve vezetői jártassággal rendelkezik-e.

Hajnali 2 óra körül az engedéllyel és jártassággal sem rendelkező részeg férfi Debrecen egyik nagyforgalmú, több sávos utcáján vezetett, majd egy balra ívelő útkanyarban legalább 95 km/h sebességgel haladva az úttestről jobbra lesodródott, elütötte a füves területen tartózkodó két gyalogost, ezt követően a jármű egy fának ütközött és felborult.

A rendkívül nagy erejű ütközés miatt keletkezett súlyos sérülései következtében az egyik sértett a helyszínen meghalt, a másik sértett pedig 8 napon túl gyógyuló többszörös csonttöréses sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a közlekedési balesetet okozó vádlott ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, a gépjármű vezetését átengedő társa ellen halált okozó, járművezetés tiltott átengedésének bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban fogház- és börtönbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta.

Hozzászólások

Naptár