Keresés
22O
Debrecen
2017.06.24., szombat (Iván)

Unokáit molesztálta egy nagypapa

Offmedia- 2016.10.24. 14:38
542
Először fegyházra ítélték, börtönre enyhítették a büntetését.
A nagypapa a lánya halála után 5 unokájának lett a gyámja még 2013-ban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A férfi 3 kiskorú lányunokáját szexuális cselekmények eltűrésére kényszerítette. A gyámsága alatt álló 5 kiskorú sértettet rendszeresen bántalmazta, verte vesszővel, nyújtófával. A gyerekeknek nem vett ételt, sokszor éhesek voltak, ilyenkor kéregetni küldte őket a szomszédokhoz.

Mivel nem volt tüzelőjük, a két kisfiút fát lopni küldte. A kicsiket nem mosdatta, tisztálkodási szerről nem gondoskodott, hetente egyszer lavórban fürödtek, emiatt tetvesek lettek. A gyerekek télen is kinőtt, koszos, büdös, hiányos ruházatban jártak iskolába. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Fehérgyarmati Járási Gyámhivatala 2014 februárjában nevelőszülőknél helyezte el.

Képünk illusztráció
Idén májusban a Nyíregyházi Törvényszék kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 12 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit. Ezután a Debreceni Ítélőtáblához került az ügy, ahol a vádlott egészségi állapotára, illetve több betegségére tekintettel a szabadságvesztés fokozatát börtönre enyhítette.

Hozzászólások

Naptár