Keresés
22O
Debrecen
2017.07.28., péntek (Szabolcs)

14 éves diák lőtte le társát Amerikában

MTI- 2016.10.26. 10:10
407
Összeszólalkozott két tinédzser helyi idő szerint kedden az egyesült államokbeli Salt Lake Cityben egy iskola előtt, majd egyikük fegyvert rántott, és meglőtte a másikat.
Az áldozatot két lövés érte. Életveszélyes sebesülésekkel vitték kórházba. A rendőrök egy 14 éves fiút gyanúsítanak, akit őrizetbe is vettek.

A rendőrség azt is elmondta, hogy a támadásnak több tucat diák volt szemtanúja. Egyikük úgy nyilatkozott, hogy mintegy 5 méterre állt a két fiútól, akik megbeszélték, hogy tanítás után az iskola előtt rendezik vitájukat. Ám egyikük váratlanul fegyvert vett elő, rálőtt a másikra, majd a földön fekvő áldozatot még egyszer meglőtte. A szemtanú azt is elmondta, hogy a támadó fiú láthatóan összeomlott, miután lőtt, mert a földre rogyva zokogni kezdett.

A nyomozók próbálják kideríteni, hogy mi vezethetett a kis híján végzetes veszekedéshez. Egyelőre annyi biztos, hogy a támadó abba az iskolába jár, amelyik előtt a lövések eldördültek, áldozata viszont nem, ezért a rendőrség arra is megpróbál fényt deríteni, hogy a gyanúsított a tanítás alatt, az iskolában is magánál tartotta-e a fegyvert.

Hozzászólások