Keresés
22O
Debrecen
2017.07.27., csütörtök (Olga, Lilána)

Terror Nizzában: emberi testek darabjai, őrjöngő túlélők

Offmedia- 2016.07.15. 08:16
579
Már 84-re nőtt a halálos áldozatok száma.
Ez történt Nizzában:

Nizzában egy teherautó csütörtök este járókelők közé hajtott, és 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladva a Promenade des Anglais sétány két kilométeres szakaszán sok embert szándékosan elgázolt a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijátékot néző tömegben. A jármű sofőrje belelőtt a tömegbe, majd a rendőrök lelőtték őt.

A francia belügyminisztérium szóvivője elmondta: még vizsgálják, hogy a lelőtt sofőr egyedül követte-e el tettét vagy társai is voltak, akik elmenekültek. A teherautóban fegyvereket találtak, de túszejtés nem volt. A francia elnök azonnal válságstábot hívott össze Párizsban.

17.23.: A gépjárműforgalom előtt le volt zárva nizzai gázolásos terrortámadás helyszíne, a Promenade des Anglais sétány, a biztonsági szolgálat mégis beengedte a teherautót,
a merénylő ugyanis azt állította,  hogy jégkrémet szállít
- jelentette pénteken az M6 francia tévécsatorna. A teljes hír ide kattintva elolvasható!

17.01.: Tűzszerészek átvizsgáltak egy gyanús teherautót, és felrobbantottak a helyszínen egy csomagot pénteken a dél-franciaországi Nizzában, ahol a csütörtöki terrortámadás történt - közölte a Nice-Matin című helyi lap.


16.55.: Németországban a szövetségi rendőrség a nizzai gázolásos merénylet miatt megerősíti a Franciaországgal közös határ térsége és a franciaországi járatokat üzemeltető pályaudvarok, repülőterek és kikötők ellenőrzését és megfigyelését - jelentette be pénteken Berlinben a német belügyminiszter. Hozzátette, hogy ugyan még senki sem jelentkezett a nizzai merénylet elkövetőjeként, de az Iszlám Állam terrorszervezet már "cinikus módon ünnepli a támadást a közösségi oldalakon". Arra a kérdésre, honnan lehet tudni, hogy terrorcselekmény volt a nizzai támadás, Thomas de Maiziere azt mondta, hogy a francia hatóságok teljesen biztosak ebben.


16.34.: Feloldották a nizzai repülőtér zárlatát, miután sikerült megtalálni a poggyász gazdáját.

16.29.: Motoros próbálta megállítani a teherautót. "Nagyon lassan haladt, ami meglepő volt. Mögötte ment a motor, és a vezetője megpróbálta megelőzni. Sikerült is kinyitnia a vezetőfülke ajtaját" - mondta el Richard Gutjahr, aki okostelefonjával felvételt is készített erről, amit később az ARD német közszolgálati csatorna és a Spiegel is közzétett. Íme az esetről készült videó:


16.21.: Rövid távon általában csökkentik az utazási kedvet a terrorcselekmények, de hogy hosszabb távon milyen hatásuk lehet, azt csak több hónap múlva lehet majd megmondani - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke pénteken az MTI-nek.

16.08.: Erőnk kifogyóban van, bele fogunk roppanni, ha nem érkezik kormányzati támogatás a rendőrség erőinek fokozására - jelentette ki Yvan Mayeur, Brüsszel polgármestere. "Azt hittük, kifújhatjuk magunkat, de nincs módunk pihenni, nincs egy percnyi szünet sem" - fogalmazott. Hozzátette: a rendőrség és az őket segítő mintegy 1800 katona hónapok óta állandó készenlétben van, nagyon fáradtak és egyre nehezebben viselik a feszültséget.

15.54.: A nizzai terrortámadás mintegy ötven sebesültje még az életéért küzd - közölte Francois Hollande elnök a dél-franciaországi város kórházában péntek délután tett látogatása után. A politikus elmondta, hogy a csütörtök esti merénylet halálos áldozatai között sok a külföldi, és gyermekek is vannak köztük. Hollande arra figyelmeztetett, hogy a szélsőséges csoportok elleni küzdelem harc hosszú ideig tart, mert e csoportok további támadásokat próbálnak majd elkövetni "a nyugati értékek ellen".

15.38.: Folytatódik a Tour de France - írja a Guardian. A futam előtt a biciklisek egyperces néma csenddel áldoztak terrortámadásban elhunytak emlékének.


15.28.: Budapesten szombat este a Francia Intézet utcabált rendezett volna, de az eseményekre való tekintettel ezt lemondták.


15.26.: "Nincs olyan konkrét információ, amely Magyarország fenyegetettségi szintjét emelné" - közölte Bakondi György. Ugyanakkor döntés született arról, hogy a magyarországi francia érdekeltségek őrzését, biztosítását megerősíti a rendőrség, valamint a hazai tömegrendezvények védelmét fokozzák. Bővebben itt!

15.05.: Teljesen kiürítették és katonák vették körül a nizzai repteret pénteken egy elhagyott poggyász miatt.

14.33.: Háromnapos nemzeti gyászt Francois Hollande francia elnök. A nemzeti gyász szombaton kezdődik, de már péntektől félárbócra eresztik a középületek lobogóit.

14.25.: Legfeljebb bruttó 10 ezer forintot jóváír a Vodafone és a Telenor a nizzai gázolásos merényletet követő órákban Franciaországban roamingoló ügyfeleinek. További részletek itt.

14.09.: Az FC Barcelona csapata is egyperces néma csenddel emlékezett az áldozatokra.


14.03.: Már biztosan tudják, ki volt a nizzai merénylő. Részletek itt!

11.30.: Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint a csütörtök esti nizzai terrortámadás nem egyszerűen az emberi élet kioltására irányult, hanem az európai kultúra, szokások és norma elleni merénylet volt.

11.20.: Belgium fokozza biztonsági készültségét a közelgő nemzeti ünnep alkalmából - írta internetes oldalán a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap.

11.00.: A francia hatóságok azonosították a nizzai terrorcselekmény elkövetőjét, a férfi valóban az a 31 éves, tunéziai születésű, Nizzában élő ember volt, akinek a személyazonosító iratait már korábban megtalálták a tömeggyilkossághoz használ teherautóban - értesült az AFP pénteken rendőrségi forrásból.

A korábbi információkhoz képest annyit pontosítottak a hatóságok, hogy a férfinak nem volt francia állampolgársága, csak tunéziai. Ugyanez a nyilatkozó forrás hozzátette, hogy a rendőrség több akcióba kezdett pénteken, egyebek között magában a dél-franciaországi városban is.


10.07.: A Vatikán mélységes aggodalommal követte a dél-franciaországi Nizzában zajló eseményeket, és "a legerőteljesebben" elítélte a legalább 84 halálos áldozatot követelő gázolásos merényletet.

10.04.: A Guardian azt írja, az olaszok megerősítik a határőrizetet a franciaországi terrortámadás után.

10.01.: Spanyolországban félárbócra eresztik a zászlókat, délben pedig egyperces néma csenddel emlékeznek meg az áldozatokra.

9.50.: Ingyenessé teszi a Google a hívásokat Franciaországban.


9.42.: Nem csak Európát, hanem az egész világot hónapokon át nyugtalanságban fogja tartani a nizzai terrortámadás - jelentette ki pénteken Robert Fico szlovák miniszterelnök, és felhívta a figyelmet arra, hogy terrortámadások manapság már a világ minden sarkában előfordulnak.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter Twitter-üzenetben fejezte ki együttérzését az általa megdöbbentőnek és embertelen tettnek minősített terrortámadás áldozatainak. A szlovák külügyminisztérium közlése szerint a nizzai terrortámadásnak nincs szlovák állampolgársággal rendelkező áldozata és sebesültje sem - olvasható az MTI tudósításában.

9.37.: A Szürke ötven árnyalata című film folytatását is pont most forgatnák Nizzában. A stáb tagjainak nem esett bajuk, azt azonban nem tudni, hogy a hétvégén folytatják-e a munkát.

9.31.: Lemondták Rihanna koncertjét a terrortámadás miatt, az énekesnő péntek este lépett volna fel a városban. Nizzában a vasárnap kezdődő jazz fesztivált sem tartják meg.

9.24.: #PrayForNice, vagyis ima Nizzáért. Ezzel a hashtaggel fejezik ki együttérzésüket az emberek mind az Instagramon, mind a Twitteren.

8.57.: A Promenade des Anglais nevű sétányon - amelyet még az ünnep előtt tükörsimára tisztítottak - a tömeges gázolás után elhagyott cipők, strandpapucsok, táskák hevertek az aszfalton, üvegszilánkok valóságos szőnyeget alkottak különféle tárgyak darabjaival együtt. A Hotel Negresco, az egyik legelegánsabb helyi VIP-szálloda péntek hajnalra valóságos kórházzá alakult át.

Forrás:Google Maps
8.50.: Franciaországban további három hónappal meghosszabbítják a tavaly november 13-i párizsi merényleteket követően életbe léptett rendkívüli állapotot - egy nappal korábban még úgy volt, hogy ezt július 26-tól feloldják.

8.45.: A Facebook safety check funkciójával ide kattintva egyrészt ellenőrizheted, tartózkodik-e a terrortámadás közelében ismerősöd, illetve aki a helyszínen van, egy kattintással tudathatja barátai, ismerősei felé, jól van-e.

8.38.: Így fejezik ki a világ több városában együttérzésüket a franciákkal:




Áder: "brutális merénylet"

8.30.: Áder János köztársasági elnök őszinte részvétét fejezte ki a csütörtöki nizzai terrortámadásban elhunyt áldozatok rokonainak és hozzátartozóinak Francois Hollande francia államfőnek küldött táviratában.

Áder János mély megrendüléssel fogadta a tragikus hírt a csütörtök esti, nizzai "kegyetlen terrorista támadásról", amely csaknem száz ártatlan áldozatot követelt. Az államfő táviratában őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok rokonainak és hozzátartozóinak Magyarország népe és a maga nevében.

"A megpróbáltatásnak ezekben a nehéz óráiban őszintén együtt érzünk mindnyájukkal, és szívből osztozunk nagy fájdalmukban" - írta. A köztársasági elnök a "brutális merénylet" sebesültjeinek mielőbbi teljes felgyógyulást kívánt.

8.16.: Nyolcvannégy halottja, tizennyolc, válságos állapotban lévő és ötven könnyebb sebesültje van a Nizzában történt teherautós terrortámadásnak - közölte pénteken a francia belügyminisztérium. Korábban nyolcvan halálos áldozatról számoltak be a hatóságok.

Forrás:Youtube
A dél-franciaországi városban csütörtök este egy 31 éves tunéziai származású nizzai férfi teherautójával belehajtott a francia nemzeti ünnepre összegyűlt tömegbe. A támadó menet közben pisztolyából lövéseket adott le. A rendőrök megölték az ámokfutót.

A tömeges gázolás és a lövöldözés után emberi testek darabjai, holttestek, őrjöngő túlélők maradtak a helyszínen.

Magyar is volt az ünneplő tömegben

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) egy sérült magyar nőről tud a nizzai tömeges gázolással összefüggésben - közölte Menczer Tamás, a tárca szóvivője.

A könnyebben sérült nő telefonon hívta fel a Székesfehérváron tartózkodó édesanyját, akinek azt mondta, megsérült, a szállásán várja a segítséget. Egy másik Nizzában tartózkodó nőt pedig biztonságos helyre tereltek a támadás után - tette hozzá.

Menczer Tamás tájékoztatása szerint a külképviselet mindenkit próbál elérni, akiről tudja, hogy Franciaországban van, hogy megkérdezze, miben tud segíteni, illetve az érintettek hol és hogy vannak. Emellett a 00 33 683 254 362-es ügyeleti telefonszámon várják a kérdéseket, bejelentéseket.

ENSZ BT: "barbár és gyáva terrortámadás"

A testület 15 tagországa közös nyilatkozatot adott ki a francia tengerparton elkövetett támadásról. A BT teljes együttérzéséről és részvétéről biztosította az áldozatok hozzátartozóit és a francia kormányt.

A testület tagjai megállapították: a terrorizmus az egyik legkomolyabb fenyegetést jelenti a világ békéjére és biztonságára. A terrorcselekmények bűntettnek számítanak, bármilyen cél is vezérelje elkövetőit - tették hozzá a nyilatkozat elfogadói.

Hangsúlyozták: elkerülhetetlenül fontos minden eszközzel küzdeni a terrorizmus ellen, mégpedig az ENSZ Alapokmányával, illetve a nemzetközi jog keretein belül rögzített kötelezettségekkel összhangban.

Német államfő: támadás érte a szabad világot

A hivatalos látogatáson Chilében tartózkodó Joachim Gauck hivatala útján tudatta, hogy Francois Hollande francia elnöknek részvétnyilvánító táviratot küldött, amelyben kiemelte, hogy július 14., a francia nemzeti ünnep napja a francia forradalom eszméinek ünnepe, és ezek az eszmék "a mi értékeink is".

"Ezért egy támadás Franciaország ellen az egész szabad világ elleni támadás" - hangsúlyozta a német szövetségi elnök.

Hozzászólások