Keresés
17O
Debrecen
2017.09.20., szerda (Friderika)

Itt a fesztiválszezon, terjed a HIV?

MTI- 2016.06.28. 09:23
393
A kezdődő fesztiválszezonra sok alkalmi kapcsolat jellemző, ami növeli a HIV-fertőzés veszélyét.
Júniusig az idén már nyolcan-kilencen haltak meg a fertőzés nyomán kialakuló AIDS-ben, csaknem annyian, mint tavaly egész évben -  ezt Szlávik János, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában mondta el.

Magyarországon évente kétszáz-háromszáz új HIV-fertőzöttet regisztrálnak, az ESZSZK-ba összesen mintegy ezernyolcszázan járnak rendszeresen ellenőrzésre - ismertette.

Úgy fogalmazott, hogy a HIV alattomos, mert az érintettek hosszú évekig tünetmentesek lehetnek. Ezért nagyon fontos a szűrés, az időben felismert fertőzés ugyanis viszonylag egyszerűen, akár napi egy tablettával kezelhető.

Így nem alakul ki az AIDS-stádium, a betegek ugyanannyi ideig élhetnek, mint a HIV-vel nem érintettek. A gyógyszerek hatására nem fertőzik meg partnereiket, és a nők egészséges gyermekeket szülhetnek - hangsúlyozta.

Szlávik János utalt arra, hogy a közeljövőben tartják a kétévente megrendezett AIDS-világkonferenciát, amelyen sok adatot ismertetnek a betegséggel kapcsolatban.

Hozzászólások