Keresés
6O
Debrecen
2018.11.18., vasárnap (Jenő)

Nemzeti gyásznap: országszerte megemlékeznek a veronai tragédiáról

MTI- 2017.01.23. 09:40
876
Felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót a veronai buszbaleset áldozataiért elrendelt nemzeti gyásznapon, hétfő reggel az Országház előtt.
A budapesti Kossuth Lajos téren tartott megemlékezésen ott volt Áder János államfő, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök, valamint miniszterek, kormánypárti és ellenzéki politikusok.

Forrás:MTI/Kovács Tamás
A megemlékezés honvéd gyalogos és lovas díszegységek katonai tiszteletadása mellett zajlott. A lobogó felvonása, illetve félárbócra eresztése alatt a Himnuszt, majd a Szózatot játszotta a honvéd katonazenekar. Ezután Bíró László katolikus tábori püspök mondott rövid imát.

Forrás:MTI/Kovács Tamás
Az Országház előtti megemlékezésen a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói és tanárai, valamint a hozzátartozók közül is sokan ott voltak. A közjogi méltóságok a megemlékezés végén személyesen fejezték ki részvétüket nekik. A Parlament épületére a nemzeti gyásznap jeleként kitűzték a fekete zászlót.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Forrás:MTI/Kovács Tamás
A nemzeti gyásznapot elrendelő kormányrendelet szerint a nemzeti gyásznapon Magyarország lobogóját az Országház előtt, ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással fel kell vonni, majd félárbócra kell ereszteni. A meghatározott középületeken gyászlobogót kell kifüggeszteni, Magyarország lobogóját és az európai lobogót félárbócra kell ereszteni. Az iskolákban pedig tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani.

Hozzászólások