Keresés
11O
Debrecen
2017.09.22., péntek (Móric)

Senki sem ismerte fel a Teréz körúti robbantót

MTI- 2016.10.06. 08:40
565
Továbbra sem tudták azonosítani a Teréz körúti robbantót, aki egy szakértő szerint idősebb lehet, mint ahogy azt eddig gondolták. A hatóságok elemzik az elkövetőhöz köthető mobiltelefonos cellainformációkat is - írta csütörtöki számában a Magyar Idők.
Senki nem ismerte fel eddig a Teréz körúti robbantót, tudta meg hivatalos forrásból a lap.

A megkérdezett - személyiségelemzéssel és profilalkotással foglalkozó - szakember a másodjára közzétett, jobb minőségű videó alapján úgy véli, hogy a merénylő inkább egy középkorú, 40-50 éves férfi lehet, aki láthatóan sportos, edzett, és jelenleg is ügyel a fittségére.

Forrás:Youtube/police.hu
A szakember szerint szikár, vékonyabb alkat, aki a hétköznapi életében még véletlenül sem öltözik úgy, ahogy az a felvételeken látszik. A vásárlás során még nála volt a hátizsák, amelyben ott lehetett a pokolgép. A feltűnő sivatagi katonai kalap a figyelemfelhívást erősítette. Az elkövető azt akarta, hogy mindenki a kalapra emlékezzen, és ne más, fontos részletekre, például az arcára.

Mint írják, a nyomozók minden bizonnyal már elemzik a férfi eddig ismert tartózkodási helyéhez tartozó mobilhálózati cellák adatait, amely alapján közelebb juthatnak a merénylőhöz.

A nyomozást irányító Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a hatóság továbbra is egy 20-25 éves fiatalembert keres, aki a szeptember 24-i robbantás elkövetésével gyanúsítható.

Kapcsolódó híreink:

Hozzászólások