Kövess minket

Film

Csalódás a kritikusok szerint az All Eyez On Me

Wikipedia felolvasóest.

Megosztva

Forrás:

A mai naptól vetítik az amerikai mozik az All Eyez On Me című önéletrajzi filmet, mely Tupac Shakur életét és karrierjét meséli el. Több kritikus már látta a filmet a sajtó és díszvetítéseken, utóbbira Kendrick Lamar és 2 Chainz is elment. Sok rajongó mesterművet vár az egyik legnagyobb rapper életét feldolgozó filmtől, pláne miután az N.W.A munkásságával foglalkozó Straight Outta Compton mind a nézőkkel, mind a kritikusokkal jól rezonált. Az All Eyez On Me-vel nagyon nem ez a helyzet, végigvettük mik az első visszhangok.

Kezdjük a kemény számokkal. A Metacritic-en 35%-on áll a film, az eddig elérhető 8 kritika alapján. Ebből a legjobban a Variety vezető filmkritikusának, Owen Gleibermannek alapvetően tetszett a film (60%), ő úgy foglalta össze a mozit, hogy kusza, tele van hibákkal, de mégis érdemes megnézni. Gleiberman szerint Demetrius Shipp Jr. tökéletes Pac szerepére, de a közel két és fél órás játékidő inkább tűnik jelenetek egymásután pakolásának, mint koherens filmnek. A kritikus még azt is bedobja, hogy az egész kicsit olyan, mintha a Wikipediáról olvasnánk fel Tupac életét. Mindezek ellenére megnézésre ajánlja a filmet, mivel az All Eyez On Me hibái ellenére legalább hangulatában hozza a ’90-es évek hiphop világát.

[vembed youtube=”uFttQtY_AVM” ]A spektrum másik szélső oldalán a The Wrap újságírója, Robert Abele van, aki egyenesen gyűlölte a filmet. Abele szerint a film üres és feleslegesen próbálja minden adható alkalommal védelmébe venni a rappert, mikor a film az életének olyan szakaszához érkezik, melyek nem túl pozitívak. Például, hogy nemi erőszakkal vádolták meg, majd ítélték el. Benny Boom videoklip rendező ahelyett, hogy emberi karaktereket épített volna, megpróbálta felépíteni azt az ikont, aki a rajongók rózsaszín köddel takart szemében létezik csak.

Rotten Tomatoes nevű filmkritikákat összegző oldalon sem jobb a helyzet. Az All Eyez On Me ott 24%-on áll, de ha a top kritikusokat vesszük csak figyelembe, akkor ez a szám lemegy 14%-ig is. Közepes véleménnyel volt (C+) az IndieWire Kate Erbland-ja, aki szintén felhozta a film Wikipedia-szerű szárazságát és kiemelte, hogy a jelenetek néha érthetetlenül rövidre vannak vágva, teljesen megtörve a film természetes folyását. Erbland azt is fájlalja, hogy a film nem tölt elég időt Pac művészi oldalának kibontásával, sokkal fontosabb az, hogy az arcunkba vágják mennyire sikeres lett, hogy utána ebből könnyen csináljanak konfliktust a tipikus „megváltoztat a pénz” klisével. Szintén fura, hogy az első raphez köthető jelenetre egy teljes órát kell várni. Az egyetlen eleme, melyet komplexen kezelnek az Pac kapcsolata a családjával és anyjával, minden másra vagy nem jut elég idő, vagy a végrehajtás maga gyér. 

Az All Eyez On Me-nek egyelőre nincs magyar forgalmazója.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés