Kövess minket

Hiphop

Karrierje első gyémántlemezének örülhet Kanye West

Megosztva

Kanye WestStronger” című száma gyémántstátuszt ért el, ez Ye karrierjének első gyémántfokozatú kiadványa – tette közzé az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége.

A jó hírt a dalt anno kiadó Def Jam Records is megosztotta. A „Stronger” 2007-ben jelent meg Kanye Graduation albumának második kislemezeként. A trekk hatalmas siker volt, és hozzásegítette Westet ahhoz, a hiphop körökön kívül is megismerjék a nevét. A Kanye és Mike Dean által producerelt Stronger egy nagyon ismert Daft Punk zenét, a „Harder, Better, Faster, Stronger„-t hangmintázza, a hozzá készült klip pedig az Akira című animéből merít, de Ye a videónak köszönhetően divatossá tette a rácsos szemüvegeket is. A dal a 2008-as Grammy-díjátadón a legjobb Rap Szóló Perfomansz díját is elvihette.

Megjelenése után 14 évvel most hivatalosan is több mint 10 millió példányt adtak el belőle az USA-ban, a globális szám tehát ennél bőven nagyobb lehet. Kanye második legsikeresebb dalai a „Gold Digger„, és a „N*ggas In Paris„, melyek mind nyolcszoros platinalemezek, míg a „Heartless” hétszeres platina.

Alább lehet újraélni a Stronger klipjét.

(HipHopDX)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés