Kövess minket

Aztaa

Loki hivatalosan is genderfluid a Marvel új, róla szóló sorozatában

Megosztva

Június 9-én debütált a Disney+-on a Bosszúállókból ismert főgonosz, Loki saját sorozata, egy új, 6 epizódos sci-fi szuperhős-széria, mely teljes egészében az ő történetét dolgozza fel.

A készítők június 6-án le is dobtak egy 18 másodperces teaser videót, melyből szemfüles rajongóknak hála kiderült, hogy a káosz-felelős főszereplő nemi besorolása szerint hivatalosan is genderfluid.

Ez azt jelenti, hogy a szereplő megélt neme folyamatosan (ez lehet naponta, hetente, vagy évente is) változik. A karakter szabadon, akármikor változtathatja saját nemét, így hol nőként, hol férfiként tűnik majd fel, de a definíció szerint több nem jegyei is érvényesülhetnek nála egyszerre.

Az LMBTQ+-közösséggel való szolidaritás vállalásának célzott szándéka egyértelműen látszik (a sorozat rendezője pedig utalt is rá, hogy erre rengeteg rajongó várt már), lévén, hogy épp zajlik a Pride-hónap is, azonban fontos tisztázni, ahogy ezt a stáb is megtette, és számos cikk ki is emeli, hogy Loki már régóta fluid szereplőként tűnik fel a Marvel képregényeiben, még ha sokan nincsenek is tisztában a ténnyel.

„Egy ideje ez már így volt a képregényben, a karakter történetében pedig száz, ha nem ezer éve jelen van.” – mondta Loki genderfluid mivoltáról a főszereplőt játszó Tom Hiddleston az Inverse nevű lapnak.

A színész ezzel arra utalt, hogy Lokit a képregényekből egyfajta alakváltóként ismerhettük meg, aki többször tűnt már fel nőként és férfiként egyaránt. És ez még nem minden, a mitológiai gyökerekkel rendelkező hős át tudott változni más karakterekké, így például állatokká is.

A Loki már elérhető a Disney+ kínálatában.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés