Keresés
16O
Debrecen
2017.10.18., szerda (Lukács)

Melyik az elmúlt öt év legjobb magyar bora?

Offmedia- 2017.01.24. 13:52
695
Először rendezte meg Super 12 nevű meghívásos borversenyét a Magyar Borszakírók Köre, amelynek ünnepélyes díjátadója január 28-án, 15 órától kezdődik a debreceni Déri Múzeumban.
A Déri Múzeum nem csupán múzeumnak, hanem kultúrpalotának is épült annak idején. Próbálunk ennek megfelelni, nem csak kultúrával, hanem rendezvényekkel is – mondta Angi János, a Déri Múzeum igazgatója hozzátéve, hogy a Debreceni Bormustrának már több éve otthont ad az intézmény, ami szerinte az ország egyik legrangosabb boros eseményévé nőtte ki magát az elmúlt években. Így tulajdonképpen egy percig nem volt kérdés, hogy az új bormustrát, a Super 12-t is örömmel befogadják.

Jobbról a harmadik lett a legjobb vörösbor
Forrás:offmedia.hu
Tavaly májusban 22 borszakíró úgy gondolta, hogy meg kellene alapítani a Magyar Borszakírók Körét – ezt már Kovács Pál, a Debreceni Borozó felelős lapkiadója mesélte. Mint mondta, rögtön jött is az ötlet, hogy mindenki mondja meg, melyik szerinte az elmúlt 5 év 12 legjobb vörös -, illetve fehér bora. Végül több mint 100 bor jött össze, négy körön keresztül hat hónapon át tartott, amíg konszenzus alakult ki közöttük a legjobb 12-12 bort illetően. Ezt a 24 bort végül két bizottság vaktesztnek „vetette alá”, pontozták, így alakult ki a végső sorrend. Az egyik győztes a Szent Tamás Pincészet 2013-as Szent Tamás Furmintja, a másik pedig a Thummerer Pince 2012-es Egri Bikavér Grand Superiorja. Kovács Pál szerint egyébként a megmérettetésen szereplő 24 bor bármelyike megállná a helyét nemzetközi versenyen is.

A versenybe olyan fehér- és vörösborok kerülhettek be, amelyek a tagok szavazatai alapján 2016-ban „kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak”.

A borbemutatóval egybekötött díjátadóra január 28-án, 15 órakor kerül sor a Déri Múzeumban.

Hozzászólások