Keresés
11O
Debrecen
2017.09.22., péntek (Móric)

70 millióba kerül a Kémia épület felújítása

Offmedia- 2016.04.19. 11:14
469
Több mint 600 négyzetméteren cserélik ki az üveget a Kémia épület homlokzatán.
- A keleti homlokzat üvegfelületei az évek során bemattultak, azok cseréje esztétikai, biztonsági és energiahatékonysági szempontok miatt is időszerű vált – indokolta a felújítást Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja.

A két hét múlva befejeződő munkálatok során 625 négyzetméternyi üvegfelületet cserélnek ki, illetve azt is megoldják a szakemberek, hogy kívülről ne látszódjon a belső radiátorsor. A főbejárati ajtó fotocellás, a másik bejárat pedig akadálymentes lesz. A munkák ideje alatt is folyamatos az oktatás az épületben, a kivitelezőtől azt kérte az intézmény, hogy a felújítást úgy végezze, hogy az az egyetemi mindennapokban ne okozzon fennakadást - olvasható az unideb.hu-n.

Forrás:Debreceni Egyetem
A kancellár a mintegy 70 millió forintos beruházással kapcsolatban azt is elmondta, ha elkészült a homlokzat, akkor a következő években szakaszosan haladnak majd tovább az 1967-ben épült hatemeletes épület belső felújításával, melynek teljes költsége több milliárd forint is lehet. Emellett a következő három évben 16 milliárd forint értékben 450 kisebb-nagyobb felújítást, energetikai és egyéb korszerűsítést valamint új beruházást, köztük az egyetemi ipari park fejlesztését tervezi az intézmény. Ezek jelentős része most még terv. A szükséges pénzügyi források megteremtését részben pályázati finanszírozással tervezi megvalósítani az intézmény.

Hozzászólások