Keresés
6O
Debrecen
2017.11.22., szerda (Cecília)

Bombarobbanással fenyegetőzött és gúnyosan nevetett

Offmedia- 2016.11.29. 14:30
571
A férfi az mondta, bomba robban a debreceni bíróságon.
A Debreceni Törvényszék kedden jogerős ítéletet hozott a K. Géza ellen közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indított büntetőügyben.

A másodfokú bíróság a Debreceni Járásbíróság tavaly augusztus 25-én kihirdetett ítéletét - melyben K. Géza vádlottat bűnösnek mondta ki közveszéllyel fenyegetés bűntettében -  megváltoztatta. A vádlottra első fokon kiszabott 1 év 6 hónap börtönbüntetést 1 évre, a végrehajtás 3 évi próbaidőre történő felfüggesztését pedig 2 évre enyhítette a jelentős időmúlásra tekintettel. Egyebekben a Debreceni Járásbíróság ítéletét helybenhagyta.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője jelentett be fellebezést. A vádlott az eljárás során tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A Debreceni Törvényszék a büntetőügy felülbírálata során úgy értékelte, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat betartotta, okszerűen állapította meg a vádlott bűnösségét.

K. Géza 2014. május 15-én Debrecenben, egy Faraktár utcai nyilvános telefonfülkéből felhívta a Miskolci Segélyhívó Központot. Az operátortól azt kérte, hogy kapcsolja neki a Debreceni Rendőrkapitányságot, az operátor azonban szerette volna megtudni tőle, hogy milyen ügyben kéri a rendőrséget.  A vádlott erre azt felelte: “Egy órakor bomba fog robbanni a Széchenyi 9. szám alatt, a bíróságon”, majd gúnyos nevetést követően bontotta a vonalat és elhagyta a helyszínt.

A vádlott fenyegető bejelentése alapján ki kellett üríteni a Széchenyi utcai épületet, ahol a Debreceni Törvényszék és a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség működik. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központja teljes létszámmal kivonult, lezárta és átvizsgálta az épületet. A rendőrök nem találtak bombát az épületben, a fenyegetés valótlannak bizonyult.

Hozzászólások