Keresés
-1O
Debrecen
2018.12.18., kedd (Auguszta)

Halál egy építkezésen - debreceni vállalkozó lehet a felelős

MTI- 2016.06.07. 09:44
358
Az első munkanapján meghalt a 33 éves férfi.
Vádat emelt a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség az ellen a debreceni vállalkozó ellen, akinek egyik alkalmazottja életét vesztette a nyíregyházi sportcsarnok felújítási munkálatai során - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője.

Zsíros Zsolt főügyész közleményében azt írta, a vádirat szerint a férfi 2015-ben alvállalkozóként dolgozott a Bujtosi Szabadidő Csarnok küzdőterének felújításán, feladata volt többi között a csarnok keleti falán lévő hét méter magas eredményjelző tábla vasbeton tartólemezének lebontása.

Fotónk illusztráció
A bontás menetét a vádlott két munkavállalójának úgy határozta meg, hogy a vésést felváltva, a betonkonzol és a fal találkozásánál kezdjék meg, miközben az egyikük egy vésőgéppel vés, a másik a betontörmeléket seperje le a magasból. Ez az utasítás a legelemibb szakmai és biztonsági elvárásoknak sem felelt meg, mivel csak egyikőjük volt biztosítva leesés elleni védőeszközzel - ismertette a főügyész.

Két óra múlva a betonkonzol leszakadt a biztosítás nélkül dolgozó férfival együtt, a törmelék maga alá temette, társát csak az általa használt heveder védte meg a leeséstől. A balesetet szenvedő, első munkanapját töltő 33 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

Zsíros Zsolt elmondta, a járási ügyészség a vállalkozót halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja, fogházbüntetés kiszabására és az építőiparban végzendő vezető, irányító tevékenységtől eltiltására tett indítványt.

Hozzászólások