Keresés
6O
Debrecen
2017.11.22., szerda (Cecília)

Hogyan előzik meg a botrányokat a debreceni gólyatáborban?

Offmedia- 2016.08.30. 22:28
1193
A Debreceni Egyetem 10., jubileumi gólyatáborában csaknem háromezren vesznek részt. De vajon mennyire árnyékolja be a rendezvényt az, hogy az elmúlt évek hasonló eseményein történt balhék?
Ha gólyatábor, akkor az elmúlt évek botrányai jutnak a legtöbbször az eszünkbe. Az ELTE fonyódligeti gólyatábora ebből a szempontból a legkiemelkedőbb, még 2014. augusztus 30-án hajnalban fojtogatott, ököllel vert és megerőszakolt egy elsőéves lányt az egyetem egyik harmadéves hallgatója, aki egyben a gólyatábor fotósaként is dolgozott. Ezután egy 38 éves budapesti férfit helyeztek előzetes letartóztatásba, akit nemi erőszak miatt másodfokon 9 évre ítéltek. Idén pedig egy szintén két évvel ezelőtti gólyatábori botrányra derült fény, itt a Budapesti Corvinus Egyetem volt az érintett, ahol a diákoknak megalázó feladatokat kellett teljesíteniük.

De az egyetemi "szívatós" feladatok nem ennyire újkeletűek, a győri egyetem szántódi gólyatáborának erotikus felvételei 2008-ban kerültek ki a netre, itt a fiataloknak pucéran kellett olyan feladatokat elvégezni, mint moslékivás, óvszer orral történő felfújása, vagy éppen folyadék szájból szájba történő "átadása".

A Debreceni Egyetem gólyatáboraival eddig még nem voltak problémák, és remélhetőleg most se lesznek - ezt már Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora mondta el lapunknak. Kíváncsiak voltunk arra, hogy mit tesz a Debreceni Egyetem vezetősége annak az érdekében, hogy itt ne ismétlődhessen meg hasonló a fenti példákhoz képest.

Bács Zoltán kancellár, Szilvássy Zoltán rektor és Bognár István Ádám, a Hallgatói Önkormányzat elnöke. Mindenki bízik abban, hogy a Debreceni Egyetem gólyatábora idén sem a botrányai miatt kerül be a sajtóba.
Forrás:offmedia.hu
A rektor ezzel kapcsolatban elmondta nekünk, hogy egyrészt az instruktorokat hatalmas körültekintéssel választották ki még tavasszal. A mostani tevékenységüket egy komoly felkészítés előzte meg, illetve egy monitoring rendszert is megalkottak, amit a Hallgatói Önkormányzat végez el. "Nem a docensek vagy az egyetemi tanárok ellenőrzik, hogyan dolgoznak az instruktorok, ez nem lenne elég" - fogalmazott Szilvássy Zoltán. Szerinte a mostani rendszer, ami működik, abban a fiatal gólyák jelenleg megfelelő biztonságban vannak.

Fontosnak tartja a rektor, hogy valóban a lehető legjobban biztosítsák a gólyák körülményeit, hiszen, mint mondja, a szülők bizalmának meg kell felelni. Másrészről pedig, ami szerinte biztosíték a problémamentes szórakozásra, az "az egésznek a szemlélete". Debreceni diáknak lenni ugyanis egy életérzés, a város élete is a felsőoktatás és a diákélet körül forog. "Remélem, hogy a diákok a könnyed hangulat mellett pontosan érzik a kereteket" - mondta.

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Bognár István Ádám azt mondta, a prevenció jegyében egy olyan újítást vezettek be, felkészülve az esetleges problémákra, hogy a debreceni Lelkierő Egyesülettel közösen felállítottak egy információs sátrat a gólyatábor területén, ahová bárki fordulhat, akinek bármilyen problémája támadt. Hozzátette, hogy reméli, erre nem lesz szüksége senkinek sem.

Kapcsolódó cikk:

Hozzászólások