Keresés
9O
Debrecen
2017.10.19., csütörtök (Nándor)

Így nem lett Magyarország gumipitypang nagyhatalom

Somló-Bakos Dalma- 2016.10.23. 03:11
2024
Magyar gyapot, tiltott abortusz, elhallgatott filozófia és gumipitypang: mi jellemezte a tudományt az '50-es években?

Minden forradalomnak, így az 1956-os szabadságharcnak is megvoltak a maga előzményei. Hosszú évek kegyetlen elnyomása, brutalitása és hatalmi infantilizmusa kellett ahhoz, hogy oda jutott a társadalom, hogy az emberek utcára vonuljanak, hogy leverjék a vörös csillagot és követeljék a szabadságukat. A kommunista ideológia az élet minden területére, így a tudományba is beszivárgott, a párthoz közel álló emberek véleményét erőltették sokszor a józan ésszel szemben. Egyesek szerint nem is meglepő, hogy a gondolkodók, az egyetemisták voltak azok, akik először azt mondták, elég volt, változtatást követelnek. Utánanéztünk, milyen tanok hatották át az 1950-es évek tudománypolitikáját.

A jogászképzés „megcsúfolásaként” 1949 őszén felállítottak egy büntetőbírói és államügyészi akadémiát - fogalmazott Szabadfalvi József, Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogbölcseleti és Jogszociológiai Tanszékének munkatársa. Az indoklás az volt, hogy a „népi származású dolgozók” a büntetőbírói és az államügyészi feladatok betöltéséhez szükséges és ismereteket és képesítést az egyébként fennálló szabályoktól eltérően megszerezhessék, ráadásul csupán egy év alatt. „A képzés során kibocsátott megbízható káderek szakmai felkészültsége - kevés kivétellel - nem tette lehetővé, hogy érdemi jogi munkát végezzenek” - tette hozzá. Ez az akadémia nem is húzta sokáig, 5 év múlva a minisztertanács úgy döntött, bezárja.

Gyermekbénulás és teljes abortusztilalom

Az '50-es évek a legsötétebb kommunista terror évei voltak. Ennek ellenére az egészségügy működött, sőt, fejlődött is – ezt már Gergely Lajos professzor mondta. A szakemberek a helyükön, de az sem volt ritka, hogy vezető beosztásban maradhattak, nem úgy, mint a többi tudományos területen.

A védőoltásokkal kapcsolatban viszont előfordultak késlekedések. Jonas Salk amerikai kutató például 1953-ban jelentette be, hogy kifejlesztette a gyermekbénulás elleni védőoltást. 1957-re már széles körben rendelkezésre állt az oltóanyag, amit számos országban sikerrel alkalmaztak – kivéve Magyarországot és a többi szocialista országot. 1957-59-ben meg is lett ennek a böjtje, hiszen hazánkban ekkor szinte tombolt a gyermekbénulás. Ennek a még súlyosabb következményeit csak a Kanadából, segítségként küldött oltóanyag akadályozta meg. Itthon csak a '60-as években terjedt el végül a védőoltás.

Jonas Salk és a gyermekbénulás elleni oltás
Forrás:Three Lions/Hulton Archive/Getty Images

Mégis, az '50-es éveket a legjobban a Ratkó-korszak jellemzi. Ratkó Anna szövőnőből lett egészségügyi miniszter idején ugyanis a művi abortusz teljes tiltásával erőltetett ütemű népességnövekedés következett be. A szülőosztályokon az alábbi szöveget írták ki országszerte: „Asszonynak szülni kötelesség, leánynak szülni dicsőség”.

Az '50-es évek jellemzőit megmutatja egy másik eset, az úgynevezett szérum szerencsétlenség kezelése. A budapesti mikrobiológiai intézet professzora szamárköhögésen átesettek szérumát gyűjtötte, amivel más, súlyos betegeket kezeltek. A nem megfelelően tárolt szérumok azok egy baktériummal megfertőződtek, így többen is meghaltak tetanuszban. Az államvédelmi hatóság nem csak a professzort, hanem az ügyben teljesen vétlen adjunktust és két másik orvost is letartóztatott. Az újságcikkek „fasiszta gyermekgyilkosoknak” nevezték őket, és halálos ítéletet követeltek. A professzor a kihallgatások során meghalt, valószínűleg agyonverték, a többiek pedig súlyos börtönbüntetést kaptak. Az ártatlanul elítélteket csak Nagy Imre hatalomra kerülésével engedték szabadon.

A tudományos munkát jelentősen hátráltatta a nyugati utazások lehetőségének megszűnése, valamint a szakfolyóiratok jelentős hiánya. A külkapcsolatok a szocialista országokra korlátozódtak, de még azok is minimálisak voltak. Külföldi konferenciákra szinte lehetetlen volt eljutni, a hazai orvosoknak rendszeresen tartottak hasonló rendezvényeket, vándorgyűléseket. A friss diplomás orvosoktól megvonták a doktori cím viselését, amit csak a forradalom után adtak vissza.

Volt filozófia, nincs filozófia

Abádi Nagy Zoltán irodalomtörténész emlékeztetett, hogy voltak nagy formátumú tudósok, igazi tanárok, akik nem engedtek, vagy csak bizonyos határig engedtek a szaktudományokat elsilányító ideológiai nyomásnak. Sokszor viszont ezt hatalmi intézkedéssel kettétört életpályával, kényszernyugdíjazással, koncepciós eljárással, vagy méltatlan lefokozással „díjazták” ezt a fajta ellenállást. A forradalom utáni kiélezett helyzetben, a megtorlás alatt viszont sokszor még ennél is rosszabb dolgok történtek azokkal, akik nem hagyták magukat. Szó sincs tehát arról, hogy mindenkinek a gondolkodását eluralta volna a marxizmus-leninizmus – tette hozzá a professzor. Hatalmi helyzeténél fogva tudott csak uralkodni ez az ideológia, nem pedig korszellem volt.

És hogy vajon melyik humán tudományt sajátította ki a hatalom elsőként az '50-es évekre? A filozófiát, aminek a definíciójában is benne van, hogy az a szaktudományok alapja. Filozófia tanszék például a '60-as évek végéig nem is volt Debrecenben. A tantárgyból marxizmus-leninizmus lett, ezzel el is vették a filozófia létét – fogalmazott a professzor. Bár tanítottak akkoriban filozófiatörténetet, de teljesen átpolitizálták azt, „mintha a filozófia történetének sok évszázada a marxizmus-leninizmus előzménye lett volna csupán” - mondta. A filozófia története pedig ezzel az akkori tanítás szerint pedig gyakorlatilag véget is ért, hiszen annyira tökéletes volt a marxizmus-leninizmus, hogy onnan nem volt hova fejlődni.

Az a híres magyar gyapot

„A mai szemmel nézve egyszerre tragikus és tragikomikus, ami akkor történt” - utalt arra Jávor András, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese, hogy az '50-es években a mezőgazdaságban is meredek dolgok történtek. Többek között olyan fajokat próbáltak meghonosítani itthon, amelyeknek teljesen más adottságokra lett volna szükségük, mint amilyen a magyar éghajlat.

A Tanú című filmből sokaknak ismerős a jelenet, amikor Bástya elvtárs egy narancsnak hívott citromba beleharap. Bármennyire is irreálisnak tűnt korábban, az '50-es években mégis kényszeresen meg akarták honosítani a citromot, a narancsot és a mandarint.

De hamvas gumipitypangot is akartak termelni, erről még törvényjavaslat is született. Az akkori gumiszükséglet (egy 1938-as tanulmány szerint) 43 ezer kataszteri holdat kellett volna beültetni, ami gyakorlatilag akkora területet jelent, hogy nagyjából a ma Magyarországon csak gumipitypangot kellene ültetni.

Nem volt elég ez sem, még az olívabogyó termesztésébe is belekényszerítette az országot a hatalom, noha már a Balaton környékén élő ókori rómaiak is dióval váltották ki a bogyót, amiről már akkor is tudták, hogy az itt nem fog megteremni.

Átmeneti sikertörténet volt viszont a rizs, amit a Hortobágyra kitelepített kulákoknak kellett betakarítaniuk. Ezen a környéken az összes öntözhető terület 63 százalékát, a vízkészlet pedig közel 70 százalékát a rizstermesztés foglalta el.

Próbálkoztak ezen felül az ágas búza meghonosításával is, ami egyébként nem tűrte jól a hideget, ráadásul rossz minőségű liszt készült belőle, de Jávor András szerint ez már senkit sem érdekelt. A hatalom szerette volna, hogy Magyarországon megteremjen a kenáf, amit egyébként Indiában és Afrikában találunk meg, így sejthető, hogy a hazai adottságokat ez a növény sem kedvelte túlságosan.

Érdekesség, hogy volt olyan politikus, aki a fanet termelésére is buzdított. Valójában a fanet nem is növény, hanem csupán egy statisztikai mutató, a „földadó alá nem eső terület” rövidítése.

Gyapot. No nem Magyarországon, hanem Amerikában.
Forrás:Getty Images

Ezen felül még további „sikertörténet” volt a hazai gyapottermesztés is, a liszenkoizmus alapján például nálunk hidegtűrő gyapotot is próbáltak kitenyészteni. Abban az eszmében hittek ugyanis, hogy a szerzett tulajdonság öröklődik, tehát ha mondjuk a hidegben felnevelünk valamit, akkor az utódaik hidegtűrők lesznek. Ezzel a gyapottal odáig jutottak, hogy a legrosszabb évben hektáronként 3,2 mázsát termesztettek, amiből végül 37,5 kilónyi termett csupán.

Cikkünk a Debreceni Egyetemen tartott „Utak és tévutak az '50-es évek tudománypolitikájában” című konferencián elhangzottak alapján készült.

Hozzászólások