Keresés
11O
Debrecen
2017.09.22., péntek (Móric)

Kártérítést kaphat a meggyilkolt Balla Irma fia

Offmedia- 2016.08.09. 13:19
140
Akár milliókat is megítélhetnek Schönstein Sándornak.
Szeptember 5-én derül ki, mennyi kártérítést ítélhetnek meg Schönstein Sándornak, akit elítéltek, majd jogerősen felmentettek az édesanyja, Balla Irma meggyilkolásának az ügyében - számolt be a Magyar Nemzet. A debreceni fideszes önkormányzati képviselőnő fia 14 millió forint vagyoni és 6 millió nem vagyoni kár miatt indított polgári pert.

Fotónk illusztráció
Forrás:offmedia.hu
Magyar György ügyvéd a lapnak elmondta, mi alapján is számolták ki a kárt, így például Schönstein Sándor a letartóztatás miatt nem tudta befejezni az egyetemet, nem tudta visszafizetni a diákhitelt, a jogtalan fogvatartás okozta pszichológiai károkról nem is beszélve.

A vád szerint 2007. március végén egy másik börtönbüntetéséből feltételes szabadságon lévő D. Lajos Debrecenben egy építkezésen dolgozott segédmunkásként, ám néhány nap után elbocsátották. A városban pénz nélkül csavargó vádlott elhatározta, hogy az építkezés szomszédságában élő Balla Irmától szerez pénzt. 2007. április 6-án este tíz óra körül a nyitott ajtón bement Balla házába, egy az építkezésről szerzett feszítővassal megtámadta a szobájában olvasó asszonyt, akit többször megütött, majd megfojtott. A rendőrök először az áldozat fiát gyanúsították meg, majd a bíróság első fokon el is ítélte Schönstein Sándort, akiről később kiderült, semmi köze az emberöléshez.

Hozzászólások