Keresés
23O
Debrecen
2018.08.15., szerda (Mária)

Kimaxolta a cukiskodást az alpolgármester

Offmedia- 2016.11.30. 14:52
1219
Karácsony, Mikulás, kisvonat, ovisok – és Széles Diána, Debrecen alpolgármestere.

Szerda délután bemutatták Debrecenben Vili, a kisvonat. A Kossuth téren közlekedő, elektromos meghajtású (és amúgy környezetbarát) vonatocska november 30-tól december 23-ig közlekedik majd.

Széles Diána, Debrecen alpolgármestere is kipróbálta az adventi kisvonatot
Forrás:offmedia.hu

A debütáláson ott volt egy csapat ovis, nem hiányozhatott a Mikulás, és feltűnt Széles Diána alpolgármester is. Ezt a ziccert pedig sem a szervezők, sem az alpolgármester nem hagyta ki, a vonat harmadik körére némi unszolás után felpattant a gyerekek mögé.

Az ovisok is nagyon élvezték
Forrás:offmedia.hu

Később elmondta, hogy azt látta a gyerekeken, hogy borzasztóan boldogok, és amikor megkérdezte őket, mit szólnak ehhez az új attrakcióhoz, azt válaszolták neki, hogy „Dia néni, nagyon tetszik!”.

Mikulás, masiniszta, gyerekek, alpolgármester - van itt minden
Forrás:offmedia.hu

Kiderült, hogy nagyon várta a kisvonatot, hiszen korábban, amikor az adventről együtt agyaltak Bódor Edittel, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetőjével, rengeteg ötletük volt – horror összegűek –, de mégis szerettek volna egy olyan, kisgyerekeknek való látványosságot a Kossuth téren, ami oda fogja vonzani a családokat. Szerinte ezért megéri minden nap bemenni a városba.

Forrás:offmedia.hu

Szerettek volna egy olyan programlehetőséget adni a debrecenieknek, családoknak, amellyel a belvárosba csábíthatják őket. A számtalan ötletből végül Vili, a vonat valósult meg – mondta. „Szerintem fantasztikus képek fognak készülni itt az elkövetkezendő két-három hétben” – utalt arra, hogy a sínek a „Debrecen” felirat körül futnak.

Nyugodtak lehetnek a szülők, mert nagyon lassú tempóban megy Vili, a vonat
Forrás:offmedia.hu

Bevallotta, hogy kicsit izgultak, a vasút időben a helyére kerül-e, ugyanis volt némi csúszás.

Vilire, a kisvonatra a közelben lévő kis faházban lehet jegyet váltani, egy menet díja 250 forint.

Forrás:offmedia.hu

Forrás:offmedia.hu

Forrás:offmedia.hu

Hozzászólások