Keresés
18O
Debrecen
2017.09.22., péntek (Móric)

Nem várt fordulat a Csapó utcán

Offmedia- 2016.05.04. 11:44
400
A csőjavítási munkálatokat is fel kellett függeszteni.
Folytatódott Debrecenben a Csapó utcán a hétfői csőtörés okozta munkálatok végzése, ennek keretében megkezdődött a közműalagút másik oldalán is a vezeték feltárása, annak érdekében, hogy a sérülésmentes másik csővég is szabaddá váljon. Még kedden a közműalagút melletti földfeltöltés folyamatos eltávolítása során olyan repedések kerültek a felszínre, amely alapján szükségesnek mutatkozott, hogy a repedések mozgásának ellenőrzésére, nyúlásmérő bélyegek kerüljenek felhelyezésre - közölte a Debreceni Vízmű Zrt..

Sajnos a délutáni órákra a repedések szemmel látható módon nyíltak, és ezért a balesetveszély elkerülése érdekében a munkálatok fel lettek függesztve. A munkálatok folytatása érdekében szakértők bevonásával újabb vizsgálatokat végzett a Debreceni Hőszolgáltató Zrt., és a statikus szakértő, aminek az lett az eredménye, hogy a közműalagút elbontása mellett kellett dönteni.

Az előre gyártott vasbeton fedlapok felszedés
Forrás:Debreceni Vízmű Zrt.
A szerda reggel kezdődő közműalagút elbontása miatt fel kell függeszteni a sérült csővezeték javítási munkáit, és a bontás idejére, az épségben maradt csővégek megóvása érdekében a munkagödröt az éjszaka folyamán, részlegeses vissza kell tölteni. A bontási munkával párhuzamosan gondoskodni kell a közműalagútban lévő vezetékek kiváltásáról, ill. bevédéséről. A közműalagútban vízvezeték, használati melegvíz vezeték, távfűtő vezetékek, kommunikációs vezetékek vannak elhelyezve, melyek szolgáltatásait, csak rövid időre lehet felfüggeszteni.
Sok sérülékeny vezeték van az alagútban
Forrás:Debreceni Vízmű Zrt.
Mivel a mai technikai színvonal már nem teszi szükségessé a közműalagútban való elhelyezést, hanem a földbe fektetett módon is biztosítható minden közmű zavartalan működése, a közműalagút helyén nem kell új műtárgyat építeni, de a balesetveszélyessé vált műtárgy bontási idejére a vezetékjavítási munkákat fel kell függeszteni. Az érintett cégek szakemberi bizakodnak abban, hogy a bontási munkák csak 1-2 nappal fogják a javítási munkák tervezett befejezési határidejét kitolni.

Hozzászólások