Keresés
4O
Debrecen
2017.11.22., szerda (Cecília)

Nem elesett, megölték: 8 év után lett meg a tettes

Offmedia- 2016.09.21. 12:15
1115
Gyanús körülmények között halt meg 2008-ban egy 88 éves debreceni asszony.
A bejelentő egy Kinizsi utcai házba hívta 2008. február 6-án a mentőket azzal, hogy a gondozottja rosszul lett és meghalt. A mentőápoló sérüléseket látott az elhunyt fején, ezért értesítette a zsarukat.

– A háziorvos elsődlegesen azt állapította meg, hogy az áldozatnak magas vérnyomása volt, ennek következtében megszédülhetett, eleshetett, és beüthette a fejét. Ez okozhatta a halálát, vagyis baleset történt – idéz a nyomozati anyagból Bakator Krisztián őrnagy, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője – Kollégáim nem találtak kutatásra utaló nyomokat, nem volt indíték, a jelenlegi gyanúsított akkor szóba sem került lehetséges tettesként.

Az áldozat egyedül lakott a szolgalmi úton megközelíthető ingatlanon, férje húsz éve meghalt. Környezetében mindenki szerette az idős asszonyt. Egyik testvérének unokája, az akkor Debrecenben élő K.-né M. Krisztina (45) volt a gondozója.

– A hatósági boncolás idegenkezűséget állapított meg, vagyis bűncselekmény történt – teszi hozzá Hajzerné Lövei Tünde őrnagy, főnyomozó. – Az áldozatot megfojtották, a nyomok arra utaltak, hogy a tettes rátérdelt, és ezzel egyebek mellett sorozat-bordatörést okozott. A valódi halálok a fulladás volt. A helyszínen a bűnügyi technikusok DNS-t rögzítettek. Emberölés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen indult nyomozás, majd 2010. július 14-én megszüntettük az eljárást, mivel nem sikerült az elkövetőt felderíteni. 2015 augusztusában újra nyomozást indítottunk, és felkértük a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet genetikai osztályát, hogy a DNS-azonosítás új módszereivel is vizsgálják meg és hasonlítsák össze a rendelkezésre álló mintákat, hátha találnak azonosságot.

Bakator Krisztián őrnagy és a gyanúsított
Forrás:Szabó/Rendőrség
A főkapitányság életvédelmi nyomozói ezzel egyidejűleg új felderítési vonalakat nyitottak meg. Szorosabban ellenőrizték a tanút, aki egyre inkább potenciális gyanúsítottá lépett elő. A zsaruk kiderítették, hogy a bűncselekményt megelőzően több magánszemélynek tartozott, 2004-től többmilliós tartozást halmozott fel, emiatt a lakását is elárverezték, és ő volt az elhunyt egyetlen örököse. Az intelligens, iskolázott, gazdasági végzettségű, de a pszichológus igazságügyi szakértő szerint személyiségzavaros nő sikkasztott is. A végrehajtó 2008. január 30-án tűzte ki lakása árverésének idejét március 3-ára, az erről szóló hivatalos értesítést az asszony február 1-jén kapta kézhez. A bűncselekmény február 6-án történt, egyedül K.-né M. Krisztinának volt indítéka és lehetősége az emberölés elkövetésére.

Az újabb szakértői vizsgálat rá nézve terhelő DNS-profil-egyezéseket állapított meg, és az is bizonyított, hogy az áldozat akkor halt meg, amikor a gondozó ott volt, ebédet vitt neki. A nő hozzájutott a vagyonához, de ahelyett, hogy a helyzete stabilizálódott volna, három lakást is elkótyavetyélt 2008 és 2014 között. A volt férje félt tőle, hogy álmában megfojtja, feltehetően a nő ezzel meg is fenyegette. Az egész család átmeneti szállásra kényszerült, majd otthagyta őket, a gyerekét is, aztán egyedül kóborolt a világban, hajléktalanként.

– Miután elfogtuk és előállítottuk, 2016. február 17-ei gyanúsítotti kihallgatását követően nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás – összegez az alosztályvezető.

– Úgy tűnt, érezte a bajt, öngyilkos akart lenni: amikor kerestük, már kórházban volt, előbb a belgyógyászaton, aztán átkerült a pszichiátriára, onnan hoztuk be. Először nem tett vallomást, majd február 18-án azt mondta, nem zárja ki, hogy a másik énje ölte meg az idős rokonát, de az elmeorvos szakértő szerint nem skizofrén. K.-né M. Krisztina vállalta a hazugságvizsgálatot, a bíróság február 20-án elrendelte előzetes letartóztatását, amit azóta is hatályban tart.

A nyomozást a rendőrség befejezte, és az iratokat szeptember 21-én vádemelési javaslattal megküldte a megyei főügyészségnek.

(police.hu/Zsaru Magazin)

Hozzászólások