Keresés
14O
Debrecen
2017.09.26., kedd (Jusztina)

Olvasónk írja: szelektív tárolónak csúfolt szeméttelep Debrecenben

Offmedia- 2017.02.28. 13:10
1213
Disznóól, kupleráj, ömlesztett szemét a városban. Olvasónk a Ruyter és a Pogány utcák kereszteződésénél lévő szelektív tárolókról készített fotói tavaly szeptemberben és idén februárban készültek. Nincs sok különbség az állapotok között.
Egy olvasónktól az alábbi levelet kaptuk, amit most változtatás nélkül közlünk:

"A semminél talán többet is lehetne tenni!

Az elmúlt hét végén örömmel olvastam, hogy a Debrecenben működő pártok nagy egyetértésben támogatták a város indulását az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázaton. Láttam az asztalnál ott ültek a pártok képviselői, az együttműködés komolyságát ezzel is hangsúlyozva. Vannak egy nagyváros életében olyan pillanatok, amikor a közös érdek, felülírhatja a pártok saját szempontjait. Ha nem fügefalevélnek kaptak csak helyet ott, a közgyűlésben kisebbségben lévő szervezetek képviselői, ha a város fideszes vezetése komolyan számít a véleményükre, akkor ebből még akár valami jó is kijöhet /ne/.

Valószínűleg az ünnepi asztalnál helyett foglalók is tudják, a kultúrának része a környezetünk állapota, többek között az is, hogy mennyire tiszta egy város. Közös érdek, hogy ne találkozzanak lépten-nyomon szeméthegyekkel az ide látogató turisták. De az itt élők számára sem közömbös, ha kitekintenek a kertvárosi részben az ablakaikon, akkor milyen látványban "gyönyörködhetnek".Apróságnak tűnik, de az is egy város kulturáltságának a része, hogy ki lehet-e nyitni az ablakokat, anélkül, hogy ne szeméthegyek bűzét érezzük utána  órákon át.

A szeptemberi állapotok
Forrás:Olvasónk

Ez a kép februárban készült
Forrás:Olvasónk
Először tavaly szeptember 17-én írtam a Ruyter utca és a Pogány utca kereszteződésénél található, szelektív tárolóknak csúfolt szeméttelepről, Debrecen kertvárosi részében. Tegnap közel fél év után ismét arra jártam. Kíváncsi voltam, hogy történt-e valami változás, esetleg sikerült e az illetékeseknek ennyi idő alatt a városnak ezt a "büszkeségét" felszámolnia. A képek magukért beszélnek. Mintha tegnap jártam volna arra, ugyanazzal a disznóóllal, ugyanazzal a kuplerájjal találkoztam. Ömlesztett szemét mindenütt, válogatás nélkül. Minden volt ott, lehet még valahol jól eldugva, akár szelektív hulladék is. A bűz már messziről érezhető volt, hiszen a konyhai hulladék mellett, a tavaly ősszel lehullott levelek, ágak is ott várják nagy halomban, hogy egy "lovaskocsival" elszállítsák őket.

Mindenesetre nem irigylem a környéken élőket. Már tavaly is többen elmondták míg a fotókat készítettem, hogy többször megkeresték az önkormányzatot, kérték szüntessék meg a szeméttelepet. Úgy látszik az emberek panasza nem talált meghallgatásra. Tudom én,  könnyebb ünnepi asztal mellett az igét hirdetni,netán valamit felavatni, mint tenni néha egy sétát gyalog a város belvárosi részén túl is, hogy a cívisváros vezetői saját két szemükkel is lássák, nem csalás, nem ámítás amiről írok. Sajnos a városban több helyen található hasonló szeméthegy, csúfítva a környezetet, elviselhetetlenné téve az ott lakók életét.Tessék csak odafigyelni egy kicsinykét az emberek véleményére.

Szeptemberben így nézett ki
Forrás:Olvasónk

Februárban ez a látvány fogadta a környéken élőket
Forrás:Olvasónk
Tudom, hogy nem lehet egyik napról, a másikra látványos  változást elérni.Az sem mondom, hogy kizárólag az önkormányzat a felelős. De a semminél azért fél év alatt talán tehetett volna többet is az önkormányzat vezetése, együtt az önkormányzati képviselőkkel, a szeméthegyek környékén élőkkel,a város lakosaival. Menne ez, de azt hiszem - félek joggal- a szándék is hiányzik. Talán a nagy összeborulással támogatott pályázat segíthet abban is, hogy közösen lépjenek fel az aláíró szervezetek  az ilyen gusztustalan lerakóhelyek megszüntetéséért is. Ha azt akarjuk, hogy Debrecen valóban a kultúra fővárosa legyen, akkor nem boríthatják a város egyes részeit bűzlő szeméthegyek. Mindannyiunk közös felelőssége, hogy élhető város legyen szűkebb hazánk, Debrecen.

/ a fotókat magam készítettem 2016.szeptember 17-én, illetve 2017.február 27-én/"

(Név és cím a szerkesztőségben)

Hozzászólások