Keresés
6O
Debrecen
2018.11.18., vasárnap (Jenő)

Tiltott vízfogyasztás: meghátrálhat a DKV?

Somló-Bakos Dalma- 2016.04.28. 11:44
865
Megvizsgálják, hogyan lehetne szabályozni, hogy legalább vizet ihassanak az utasok.
Nagy port kavart az a szerdán nyilvánosságra került eset, amiben egy férfi arról írt, hogy háromezer forintra büntették a debreceni 1-es villamoson az ellenőrök, amiért vizet ivott. Ahogyan azt megírtuk, a DKV szabályzatában valóban külön kitétel az, hogy tilos italt fogyasztani a DKV járművein.

A DKV most közleményben jelezte, hogy sajnálják "azokat az eseteket, amikor ellenőreink az előírásoknak megfelelően eljárva, kénytelenek voltak megbüntetni a járatainkon az ételt- és italt fogyasztó utasainkat". Indoklásuk szerint "bármikor előfordulhat baleset és ilyenkor éppen akár egy korty folyadékból tragédia lehet. Egy hirtelen fékezés vagy manőver közben történő étel-, vagy italfogyasztás során félrenyelhet az utas, mely szélsőséges esetben fulladáshoz is vezethet" - írják. Hozzáteszik, hogyha ba történik, az a DKV felelőssége.

Büntetés a vízivásért
Forrás:Facebook
Ezen felül arra hivatkoznak a tiltással kapcsolatban, hogy az étel is ital beszennyezheti a járművek padlóját, kárpitját, de még az utasok ruháját is. "Bár a natúr ízesítetlen víz, vagy ásványvíz valóban nem hagy nyomot a járművek szövetén és/vagy az utasok ruházatán, de attól még ugyanolyan balesetveszélyes, hiszen ha a padlóra folyva, akár kis mennyiségben is csúszásveszélyt jelent, valamint egy esetleges hirtelen fékezésnél, vagy manővernél ugyanúgy félrenyelheti az utas, mely szélsőséges esetben fulladáshoz is vezethet" - fogalmaznak a lapunkhoz eljuttatott közleményben.

A konkrét esetet mindenesetre kivizsgálják, és azt ígérik, hogyha a budapesti férfi írásban is panaszt tett, akkor hivatalos választ is kap, az erről szóló törvényben megfelelteknek 30 napon belül.

A közleményt azzal zárják, hogy a társaság "megvizsgálja annak lehetőségét is, hogy milyen módon lehet azt szabályozni, hogy egészségügyi okok esetén a víz fogyasztása engedélyezett legyen". Hozzátették, hogy az ételfogyasztás tilalmának enyhítésére ezután sem lesz mód.

Ahogyan azt szerdai cikkünkben megírtuk, van, ahol már hasonló szigorúságból végül kompromisszumos megoldás született: Miskolcon például a teljes tiltást úgy enyhítették, hogy visszazárható palackból engedélyezett a vízivás a tömegközlekedési eszközökön.

Így tiltakoznak a szabályozás ellen a debreceniek

Több debrecenit is annyira felháborított az eset, hogy a Facebookon két debreceni akció is szerveződik, tiltakozva a DKV szabályozása ellen. "Intsünk be közösen a dkv-nak és igyunk egy jó korty vizet az 1-es villamoson!" - hangzik az egyik felhívása. Ők nem akarnak szabályt szegni, így az akció során a Kossuth tértől a Nagyerdőig a tervek szerint minden egyes megállónál leszállnak majd a résztvevők, hogy igyanak egy korty vizet, majd visszaszállnak az 1-es villamosra, hogy ne tudják őket megbüntetni az ellenőrök.

Céljuk az, hogy felhívják a figyelmet arra, "hogy a jelenlegi szabályozás életszerűtlen".

Az akció május 4-én este 6 órakor kezdődik, a Kossuth tér villamosmegállónál. A szervezők kérik, hogy minden résztvevőnél legyen érvényes menetjegy vagy bérlet, illetve egy palack víz.

Ráadásul egy online petíció is indult, amiben azt kérik a DKV-tól, hogy engedélyezzék a járműveiken a vízivást. A petíciót itt lehet aláírni.

Hozzászólások