Keresés
20O
Debrecen
2017.09.25., hétfő (Eufrozina, Kende)

Vádat emelhetnek a kamaszlányt fogdosó férfi ellen

Offmedia- 2016.08.10. 11:10
150
Debrecen belvárosában zaklatták a fiatal lányt.
Még májusban történt, hogy egy fiatalkorú lány és a barátnője Debrecenben a Kossuth téren ücsörögtek, amikor feltűnt nekik, hogy egy férfi nagyon nézi őket. A férfi később leült a lány mellé, akarata ellenére átölelte és magához szorította. A lány és a barátnője azonnal távozni akartak a helyszínről, ekkor az ismeretlen szeméremsértő módon megfogta a lány fenekét.

Egy nő látta az esetet és számon kérte a férfit, majd szólt a közelben járőröző rendőröknek, akik igazoltatták a 40 éves férfit. A járőrök S. Zoltánt elfogták és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították. A lány a történtek miatt magánindítványt terjesztett elő a férfi ellen. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a helyi lakost.

A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a járási ügyészségnek.

Hozzászólások