Keresés
-18O
Debrecen
2019.09.22., vasárnap (Móric)

3D-s fotókiállítás nyílt a riói olimpiáról

Offmedia- 2017.01.14. 16:29
1276
A Debreceni Egyetemen nyílt kiállítás Derencsényi István képeiből.
„Annyira debreceni a kiállítás, hogy nem csak a fotós helyi, hanem a kiállítás címét is egy debreceni zenekartól kölcsönöztük – mindenki tudja, hogy a Tankcsapda kért meg arra bennünket annak idején, más indíttatásból repüljünk velük Rióba, de ez lett belőle” – mondta molyosogva Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja szombat délelőtt a Repülj velem Rióba című kiállítás megnyitóján.

A fotókiállításon Derencsényi István, debreceni fotós riói olimpián készült képeiből állítottak össze egy válogatást. A kiállítás különlegessége, hogy 3D-s képeket is nézegethetünk, erről a Siker Alapítvány vezetője, Keczeli Csaba így fogalmazott a megnyitón: „A kiállítással az volt a cél, hogy a fotókat többféle módon mutassuk meg – a klasszikus, hagyományos, nyomtatottakon túl digitális és 3D-s képeket is”. Úgy tudjuk, az előkészületek, körülbelül 1,5 hónapja zajlanak, nagyjából ennyi idő kellett ahhoz, hogy az eredeti képekből 3D-s fotókat készítsenek.

A szombati megnyitón ott volt dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is, aki arról beszélt, hogy egy jó fénykép egy egész történetet elmesél. „Egy örömteli arc vagy egy fájdalmas tekintet, vagy egy mindennél többet mondó mozdulat ráirányítja a figyelmünket a pillanatra, netán visszaadja a győzelem mindennél csodálatosabb mámorát” – fogalmazott.

Forrás:offmedia.hu
Derencsényi István elárulta, hogy két igazán kedvenc fotója van az olimpiáról. Az egyik, amelyen Szász Emese aranyérmet nyert (ez volt az első Magyar arany a riói játékokon), a másik pedig egy kevésbé vidám pillanathoz kötődik: amikor Imre Gézának nem jött össze az arany. Az is kiderült, hogy egy úszódöntőnél már három órával a verseny előtt meg kell jelennie, hogy biztosan onnan fotózhasson, ahonnan szeretne. Mint mondta, Hosszú Katinka számainál volt a legegyértelműbb, hova kell helyezkedni: az úszónő férjéhez, Shane Tusophoz kellett közel lenni, hogy a lehető legjobb szögből meg lehessen örökíteni Hosszú örömét.

A kiállítás a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában (Debrecen, Dóczy József u. 7.) 2017. február 10-ig tekinthető meg 8 és 17 óra között.

Hozzászólások