Keresés
6O
Debrecen
2018.11.21., szerda (Olivér)

Romkocsmai emléktúra - haza és szerelem

Offmedia- 2017.03.09. 10:47
661
Hazát és szerelmet keresek címmel Farkas Dénes önálló estjével folytatódik a Nemzeti Pódium Estek sorozata a debreceni Csokonai Színházban.
Farkas Dénes, Nemzeti Színház népszerű, fiatal művésze édesapja, Osztojkán Béla roma költő, író, újságíró verseiből válogatott. Osztojkán Béla első generációs cigány értelmiségiként már a rendszerváltás előtt részt vett a roma civil önszerveződések alapításában. 1989 után vezetőként több cigány kisebbségi szervezetben tevékenykedett, az ország egyetlen cigány nemzetiségi középiskoláját, a pécsi Gandhi Gimnáziumot működtető közalapítvány titkára volt. Alapító-főszerkesztőként jegyzi a Világunk, az Amaro Drom és a Phralipe című lapokat.

Forrás:Eöri Szabó Zsolt
„A versmondás nem modoros, archaikus búgás egy szomorkás arcú csellós lány mellett, hanem hitem szerint végtelenül izgalmas, játékos élőbeszéd. Sokat jártam a várost nappal és éjszaka verseket mondva másoknak, hol céllal, hol cél nélkül, és sokunk számára öröm volt ez az igazság.” – vallja Farkas Dénes. Az előadás díszlete a romkocsmák, az önmagukat még kereső fiatalok világát idézi. Egy romkocsmai emléktúra, ha úgy tetszik. A nézők a kulisszák mögé tekinthetnek, hiszen a március 18-án, szombaton 19 órától kezdődő est helyszíne a Színészbüfé.

Hozzászólások