Keresés
6O
Debrecen
2018.11.21., szerda (Olivér)

Világhírű kórus jön Debrecenbe

Offmedia- 2017.03.09. 16:07
1244
A több mint 800 éves múltra visszatekintető lipcsei Tamás-templom kórusa ad ünnepi hangversenyt a Debreceni Református Nagytemplomban március 16-án a reformáció 500. évfordulója alkalmából.
A németországi Sachsenben található a világ egyik legismertebb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező fiúkórusa, a Thomanerchor (Tamás kórus). A lipcsei kórus, melynek működése elképzelhetetlen a bentlakásos iskola és a Tamás-templom nélkül, 1212-es alapítása által immár több mint 800 éves múltra tekinthet vissza, mely évszázadokat jelentősen meghatározza és áthatja mottójuk: „Hit, ének, tanulás”.

A kórus kapcsán fontos megemlíteni Johann Sebastian Bach nevét, aki 1723-tól haláláig szolgált kántorként a lipcsei Tamás-templomban. A kántor feladata volt a templom zenei rendjének megszervezése, a Tamás-iskola fiúnövendékeinek ének-és zenetanításának irányítása, valamint az ünnepi kantáták megírása.

A lipcsei Tamás-templom fiúkórusa koncertjén nyolc kórusmű és két orgonaszóló hangzik el. Johann Sebastian Bach és korának muzsikája mellett későbbi évszázadok zenéje is megszólal, így hallható lesz Felix Mendelssohn Bartholdy és Johannes Brahms egy-egy kórusműve, valamint Max Reger és Frank Martin kompozíciói. A kórust Gotthold Schwarz, a Tamás-templom kántora vezényli, az esten közreműködik Ullrich Böhme, a Tamás-templom orgonistája.

A kórust 2017. március 16-án (csütörtökön) 18 órakor köszöntheti a Debreceni Református Nagytemplomban Komolay Szabolcs, Debrecen Város alpolgármestere, Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, valamint Dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa. A hangversenyre a belépés ingyenes, azonban a férőhelyek száma miatt csak korlátozott számban állnak rendelkezésre karszalagok, melyek átvehetőek a Kölcsey Központban, a Nagytemplom jegypénztárában, a Nagytemplomi Lelkészi Hivatalban és a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban a készlet erejéig.

Hozzászólások